Leesés elleni rendszerek kiépítése

Tudta, hogy minden 2 méter szintkülönbségnél történő munkavégzés esetén biztosítani kell a munkavállalók leesés vagy beesés elleni védelmét?

Ezt a védelmet Önnek, mint munkáltatónak, vagy mint az épület tulajdonosának kell biztosítania, mi pedig segítséget nyújtunk a munkavédelem megvalósításában. Az általunk épített professzionális leesés elleni rendszerek elősegítik, hogy munkavállalói maximális biztonságban tudják végezni a feladataikat.

Az élet védelme az első

Számunkra az élet védelme az első, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy dolgozói teljesen biztonságos körülmények között tudják végezni a munkájukat.

Ez Ön számára is előnyös, hiszen azzal a tudattal dőlhet hátra, hogy munkavállalói biztonságban vannak - ráadásul még nagyobb odafigyeléssel tudnak dolgozni, hiszen nem tereli el a figyelmüket a zuhanástól való félelem. Ezzel növekszik produktivitás, az ügyfelek elégedettsége és a vállalatának hírneve is.

Leesés elleni rendszerek tervezését és kiépítését is elvégezzük

Azokon a munkahelyeken, ahol fennáll a munkavégzés közbeni lezuhanás veszélye, megtervezzük és meg is valósítjuk a leesés elleni védelmi rendszert. A zuhanásgátló rendszerrel szemben támasztott dokumentációs követelményeknek maradéktalanul eleget teszünk, így Önnek ezzel sem kell foglalkoznia, és több ideje marad fontos teendőire.

Amiatt sem kell aggódnia, hogy az idő előrehaladtával csökkenne a leesés elleni védelmi rendszer biztonságossága, ugyanis rendszeres felülvizsgálatokat végzünk. Számunkra ténylegesen a munkavállaló védelme az első.

Maximális biztonság Fallprotec zuhanásgátló rendszerekkel

A leesés elleni védelmet Fallprotec zuhanásgátló rendszerek kiépítésével biztosítjuk. A professzionális Fallprotec megoldások teljes körű tervezését és kivitelezését elvégezzük, emellett munkavédelmi szempontból üzembe is helyezzük. 

A Fallprotec kínálatába számos zuhanásgátló megoldás tartozik, fix kikötési pontoktól kezdve acélsodronyos védelmi megoldásokon át egészen mobil ereszkedő pontokig. Bízza dolgozóit a Fallprotec rendszerek minőségére, a kivitelezést pedig bízza szakértelmünkre és tapasztalatunkra.

Vegye fel velünk a kapcsolatot és tudja biztonságban dolgozóit! 

EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖK TELJES KÖRŰ KERESKEDELME

Céges filozófiánk kulcsfontosságú része, hogy minden helyzetben elkötelezetten védjük a munkavállalók épségét. A biztonságos munkavégzés egyik feltétele, hogy rendelkezésre álljanak azok az eszközök, amelyekkel hatékonyan és biztos keretek között lehet elvégezni a feladatokat. Épp ezért kínálunk Önnek számtalan különböző védőeszközt, leesés elleni rendszerektől kezdve a védőkesztyűkön át egészen hallásvédőkig.

Arc- és fejvédelem 

Ebbe a kategóriába védősisakok, ütésvédő sapkák, hegesztőmaszkok, arcvédő maszkok, valamint az ezekhez tartozó különböző tartozékok kapnak helyet.

A különböző típusú arc- és fejvédő felszereléseknek fontos feladata, hogy a körülményekhez képest minél kisebb erőt adjanak át a fejnek egy ütközés során. Előfordulhat, hogy álló vagy mozgó tárggyal ütközik a dolgozó, vagy valami a fejére eshet – bármelyik eset következik be, a sisaknak védelmet kell nyújtania, még akkor is, ha hegyes tárggyal történik az ütközés.

Lényeges továbbá, hogy a sisak megfelelő védelmet nyújtson a forróság és a hideg ellen, sőt, a felfröccsenő anyagoktól, például fémolvadéktól is meg kell óvnia a viselőjét. Azok, akik villamos árammal dolgoznak, villamos szigetelést is biztosító fejvédő eszközt kell, hogy viseljenek. Ebből is látszik, hogy mennyire életbevágó az adott munkához megfelelő fejvédő használata.

Szemvédelem

A szemvédő eszközöknek nem csak magát a szemet, hanem annak környékét is óvniuk kell a mechanikai hatásoktól, optikai sugárzástól és vegyi ártalmaktól. Ezek a kockázatok rengeteg alkalommal merülhetnek fel, többek között csiszolásnál, laboratóriumi munkáknál, hegesztésnél és forrasztásnál – hogy csak néhányat említsünk. Épp ezért a megfelelő védőszemüveget úgy kell kiválasztani, hogy illeszkedjen az adott felhasználási területhez.

A megfelelő szemüveg kiválasztását az is befolyásolja, hogy milyen fényviszonyok között fogják használni a dolgozók. Ebből kifolyólag szükség lehet fényszűrőre, amely UV-védelmet is nyújt, vagy villanó fény elleni védelemre, amely megakadályozza, hogy a fény elvakítsa a dolgozót.

Bármilyen jellegzetességgel bíró védőszemüvegre van szüksége, nálunk megtalálja.

Hallásvédelem

Ha az adott munkaállomáson a zajszint eléri a 80 decibelt, akkor kötelező biztosítani a hallásvédő eszközöket a dolgozók számára. Erre a legalkalmasabbak a különböző füldugók és fülvédő tokok.

Füldugók tekintetében kínálunk egyszer és többször használatos változatokat is, melyek könnyűek, kényelmes használatot biztosítanak, emellett más védőfelszerelésekkel remekül kombinálhatók.

Abban az esetben, ha a dolgozók váltakozó zajhatásoknak vagy szennyezett környezetnek vannak kitéve, olyan fülvédőt kell választani, amely tokkal rendelkezik. A tok eltakarja az egész fület, így fokozottabb védelmet kínál, ráadásul egyszerűbb használni, mivel a füldugókkal ellentétben nem a hallójáratba kell helyezni, hanem a fejre. Speciális változata, az elektronikus fülvédő még a munkavégzés közbeni kommunikációt is elősegíti, ezzel is fokozva a biztonságot.

Légzésvédelem

Egyes munkafolyamatoknál, például csiszolásnál olyan részecskék kerülnek a levegőbe, melyek károsíthatják a nyálkahártyát és a tüdőt, ezért a légzésvédelem elengedhetetlen. Ezek a részecskék lehetnek száraz porok, aeroszolok, spórák vagy más finom anyagok – de nem csak a részecskék jelentenek egészségügyi kockázatot, hanem egyes gázok is. Gázok és gőzök szűrésének érdekében gázmaszkot kell biztosítani.

A légzésvédő felszerelést az alapján kell kiválasztani, hogy milyen szennyező anyagokat kell kiszűrni a levegőből. Más részecskeszűrő szükséges mérgező részecskék ellen, és más típust kell alkalmazni, ha részecskéket és gázokat egyaránt ki kell szűrni. A megfelelő védelem kiválasztását bízza ránk – szakértők vagyunk a területen.

Védőruházat, kéz- és lábvédelem

A megfelelő ruházat kiválasztása – beleértve a kesztyűket és cipőket is – kulcsfontosságú a biztonságos munkavégzés kapcsán.

Egy gondosan kiválasztott védőkesztyű megóvja a dolgozókat a mechanikai sérülésektől, áramütéstől, marástól, égéstől vagy fagyástól, egy megfelelő a lábbeli pedig mindezek mellett még az elcsúszás kockázatát is csökkenti. Fontos, hogy a védőkesztyűt és a lábbelit is a felhasználási területnek megfelelően kell kiválasztani, hiszen másképp épül fel egy vegyvédelmi kesztyű, mint egy hegesztő védőkesztyű.

A munkaruházat kiválasztásakor is fontos szempont, hogy milyen szakmai tevékenységhez lesz rá szükség. Szabadtéri munkavégzés esetén figyelembe kell venni az időjárás viszontagságait, míg egy vegyipari üzem dolgozójának speciális védőruházatra van szüksége.

Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen kockázatokkal jár a rosszul kiválasztott védőruha, ezért mi minden részletre kiterjedő, alapos felmérést végzünk és az eredmények alapján választjuk ki a teljes felszerelést.

Leesés elleni védelem

A munkavállalók leesés vagy beesés elleni védelmét minden 2 méter szintkülönbségnél történő munkavégzés esetén biztosítani kell. Az általunk épített professzionális leesés elleni rendszerek elősegítik, hogy munkavállalói maximális biztonságban tudják végezni a feladataikat.

Egyéni védőfelszerelésekre van szüksége?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!